Dr. Szeifert Judit a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze, osztályvezetője: Bészabó András festőművész kiállítása elé 2010 című megnyitóbeszédje
Ökollégium Art Galéria, 2010. március 4–26.
Bészabó András kiállítása elé
Bészabó András jelenlegi szakrális jellegű tárlatán többféle műfaj és technika találkozik, hiszen olaj- és akrilfestmények, pasztellképek, térbeli munkák és asszamblázsok egyaránt megjelennek a kiállítótérben. Mégis egységes képet mutat a most látható anyag, hiszen a tematika, és az alkotó alapvető szimbólumai: a létra, a kapu, az ablak, vagy az írásjelek, főként a rovásírás egy-egy „betűje”, a zodiákus jelek, piktogramszerű motívumok kontinuitást biztosítanak a bemutatott művek között. Ezeket a jeleket, jelképeket elemezve, felfejtve bontakozik ki számunkra Bészabó András művészi világa.
Az egyik legjellegzetesebb és gyakran használt elem képein az égig érő lajtorja, a létra (pl. központi motívuma a Tetejetlen létra (2010) című képnek), amely az Ég elérésének biztos eszköze. Rajta közlekednek mindazok, akik a transzcendenciával kapcsolatban állnak ( szentek, jósok, a transzcendens világ képviselői stb.). A létrán zajló „forgalom” kétirányú (például Isten angyalai is járhatnak rajta), tehát a létra tökéletes mediátor vagy médium. Az egyiptomi mitológia két istene, Ré és Horusz létrát állítanak fel, hogy a halottak lelkei felmehessenek az égbe. A kereszténységben a létra az üdvözülés szimbóluma is.
Mivel az égbe jutás csak bizonyos feltételek mellett valósulhat meg, a létra a lelki megigazulást, a szellemi felemelkedést is jelképezheti. A létra különböző fokai a keresztény szimbolizmusban a megvilágosodás, az erény, a szentség stb. különböző szintjeit jelezhetik. Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik a jelenlegi tárlaton a Fényhozó rováse
mber (2006) című festmény.
Ugyancsak a felemelkedés kifejezője a madár, illetve Bészabó művein a madárra, annak szárnyára utaló toll. Ugyanis a függőleges testhelyzet utáni vágy igazi, spirituális kifejezője a szárny, az égbe való felemelkedés valódi eszköze, amit a létra, és más jelképek csak helyettesíthetnek.
Rovás-ember II. c olajfestmény
A madár (szárny) jelképéhez kapcsolódó egyik legfontosabb jelentés, hogy a levegőben élő madarak az Ég hírnökei, az istenségekkel tartanak kapcsolatot, lényegüket tekintve hozzájuk tartoznak.
A madár tehát Isten madara, ezért könnyen szakrális jelentést nyer. A madár és „szakralizált változata” az angyal tehát ugyanahhoz a jelentéskörhöz kapcsolódnak, így Bészabó Andrásnál is. Némely művén az angyal konkrétan is megjelenik – így az Esztergomi angyal vagy a Hold-angyallal című képeken. A hozzá kapcsolódó felemelkedés-képzet miatt válik a madár a tiszta szellemiség, a tisztaság utáni vágy kifejezőjévé.
Mivel a legtöbb mitológia a madarakat a földi és az égi szféra közötti összekötőnek tartja, ezért természetszerűen kapcsolódik a madárhoz a lélekvivés jelentés, sőt gyakran maga a madár válik lélekjelképpé.
Szárnyas-könyv c. aszamblázs Így például a Szentlélek galamb képében szokott manifesztálódni. De a “tudó emberek” lelke is madár képében száll a túlvilágra megtudni a jövendőt, vagy megküzdeni a rosszindulatú szellemekkel. A madártoll megjelenés a fejdíszen vagy a ruhán, ahogy Bészabó András Égi szárnyas-könyv és Két világtér között című asszamblázsain is, ennek a kapcsolatnak a kifejezését szolgálják. Ugyanakkor ez utóbbi munka, a Két világtér között című asszablázs, a teremtés második napjának egy mozzanatát, a víz és az égbolt szétválasztásának pillanatát is megidézi:
„És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, amely elválasztja a vizeket a vizektől. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket a mennyezet felett való vizektől. … És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.” (Mózes I. 1, 6-8.) Ezt a teremtéstörténettel való összefüggést erősíti az Isten szemét szimbolizáló, klasszikus háromszögformába foglalt motívum a mellette látható Az Ég szeme, vagyis a szentháromság című asszamblázson.
Az Ég szeme című aszamblázs.
Alapvetően Bészabó András minden műve valamely ősi kultúrából, teremtésmítoszból, bibliai történetből inspirálódik. Ezek egyetemes motívumait, jelrendszereit használva fogalmazza meg képeit és plasztikáit.
Az Emese álma című festmény, túl a magyar ősmondai utaláson, továbbvezet az álomszimbolikához. A szárnyalás, a repülés és az álom összekapcsolódása a következő neoplatonikus gondolattal érzékeltethető leginkább:
„Az álom világában nem azért repülsz, mert szárnyad van, hanem azért hiszed, hogy szárnyad van, mert repültél.”
Innen pedig egy újabb lépéssel eljutunk ahhoz az archaikus felfogáshoz, miszerint az Álom és a Halál édestestvérek, így Bészabónál a Korpusz-ábrázolások (pl. a Organikus kereszteződés vagy a Korpusz-metamorfózis), illetve a címében többféle értelmezést rejtő Más világkép (2007) című pasztellkép ehhez a gondolatkörhöz is kapcsolódnak. Ugyanakkor, mivel az ég Krisztus kereszthalála révén nyílt meg az emberek számára, így Pázmány Péter (1570–1637) egyik prédikációjának allegóriája nyomán a keresztfához támasztott létra a mennybe jutás metaforája is egyben. Tehát a létra-madár-repülés-álom-halál-feltámadás gondolatsor teljes körré zárulva jelenik meg Bészabó András képi világában.
Az Ég felé emelkedés, a transzcendencia keresése mindig katartikus élmény. Így az előbb említett jelképek mindegyike adekvát módon kapcsolódik össze a művészettel is. Hiszen a művészet, a műtárgy nem más, mint átjáró, vagy Bészabó egy másik jellegzetes motívumát idézve: kapu, ami a transzcendenssel teremt kapcsolatot. Tehát a Rováskapu, vagy a Titkos kapuk egyértelműen erre a szellemi átjáróra utalnak, tágabb értelemben a művészet szinonimái.
Mindezek a most vázolt szimbólumrendszerek egyfajta organikus formaképzéssel, és anyaghasználattal, illetve az organikus folyamatok törvényszerűségeit felhasználó képépítő módszerrel társulva jelennek meg Bészabó András munkáin. Képein egyre letisztultabb jelekből és organikus formákból építi fel emblematikusan összegző kompozícióit. Plasztikai művein; objektjein, szobrain, asszablázsain természetben fellelhető anyagokat, növényi szárakat, ágakat, gyökereket, vagy a már említett madártollat valamint ember alkotta tárgyakat helyez egymás mellé, illetve komponál egybe. Hiszen alkotás közben a zene a másik ihlető forrása, így nem véletlen, hogy zenei összhangzatokhoz hasonlít képépítési módszere.
1 A Kiállítás megnyitója az Ökollégium Art Galériában 2010. 03. 04. Dr, Szeifert Judit művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetője nyitotta meg a kiállítást.
Konkrétan a zene is vizuális formát kap az egyik képén (Látható zene), de egyéb munkáit is áthatja a dallam és a ritmus. Nem az improvizatív zenei asszociációk vezetik, hanem nagyon is tudatosan megszerkesztett, átgondoltan formált kompozíciók születnek.
Így az organikus jelek és formák egyfajta szigorúbb rendbe illeszkedve, sokszor már-már letisztult jelekké válnak. A festésmód olykor kicsit expresszívebb (pl. a Nap gyermekei című festményen), néha a téma vibrálóbb ecsetkezelést kíván (pl. Esztergomi angyal), de legtöbbször a festői felületek letisztultak, homogénnek hatnak.
Bészabó András most látható művei ősi gyökerekből táplálkoznak, különféle kulturális tradíciókhoz kötődnek, azokból meríti motívumait. Az alapkérdések, amelyeket alkotásaiban felvet, ősidőktől fogva azonosak. A válaszok mindig változnak, de a művészet, ami segít megtalálni azokat, örök.
Dr. Szeifert Judit művészettörténész -a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetője- 2010. Március 04.
Kobzos Kiss Tamás zenész, előadóművész, zeneszerző barátom (MMA tagja) színvonalas zenéjével ismét, nagyban hozzájárult a tárlatom vidám hangulatához. Tamás több tárlatomon is zenélt már.
Hozzászólás
Még nincs hozzászólás.
Bészabó András 
Hozzászólás