NOVOTNY TIHAMÉR beszédje 2024 Március 07
Örökségünk fényei IV.
Bészabó András kiállítása
(Limes Galéria, Komárom, 2024. március 7 – 31.)
Bészabó András művészetét egy különös szellemiség legalább annyira hagyományőrző, mint
amennyire rendhagyó vizuális képződményként kell látnunk és értékelnünk. Képi világát egy
olyan kristálygömbhöz hasonlíthatnánk, amelynek zárványlapjaiban igen sok névtelen és
neves művész szándéka, stílusa, ötlete, formai leleménye tükröződik, mégis egy abszolút
önálló képződményként íródik, vésődik a retinánkba. Ennek a kristálygömbnek az éltető
magjában, működtetőjében, fenntartó akaratában, speciális memóriájában, szolárikus
természetű – tehát leképező, feltérképező, működtető, megjelenítő, reprodukáló, megfejtő,
kibontó, érző, gondolkodó – agyában, egy olyasfajta szellemiség munkál, egy olyasfajta lélek
lakik-tevékenykedik, amely magába olvasztott átörökítő-termékenyítő éteri masszaként őrzi a
magyar őshagyomány és a keresztény kultúra kereszteződéséből származó univerzális tudás
közösségteremtő és létfenntartó, újraértelmezett hagyományát.
Kép címe: Találkozás a történelmi Hármas-halomnál
Itt jegyzem meg, hogy „Újraértelmezett hagyomány", avagy: a rugalmas elszakadás
hátranyitó művelete célszerűbb, mint a gárda előtti élcsapat kényszeres előrerohanása
címmel pár évvel ezelőtt elindítottam egy sorozatot a Magyar Művészet hasábjain, amelynek
az volt a bevallott célja, hogy bemutassa a jelenkori magyar képzőművészet identitást kereső
néhány alakjának rendhagyó törekvéseit. (Hasonló hívószóval – újraértelmezett hagyomány –
rendezett konferenciát a Műcsarnok 2015-ben.) Sorozatomat a következő posztulátumokkal
vezettem be: „Mert ideje van (újra) fókuszba állítani az értékközpontúságot – az emlékezést,
az elfelejtett életművek felszínre hozását, az értékteremtő értékbemutatást, az értékőrző
értékfeltárást –, mindent összevetve: az értékhalászatot. Mert ideje van (újra) szembemenni a
»fősodorral«, a divatos áramlatok minőséget romboló kizárólagosságával, a mindent lehet
parancsával. Mert ideje van az újraértelmezett hagyományoknak, a szintézis- és
identitástörekvéseknek. Dr. Dávid Katalin művészettörténész talán még messzebbre megy el
következtetésében a Szép teológiája című könyvében, amikor azt állítja, hogy: »az avantgárd
igazi örököse az az irányzat lesz (…), amelyik bár tudja, hogy az egykor megélt teljesség
visszaállíthatatlan, de a kultúra minden lehetséges erejével keresi a megteremthető egész útját,
az új szemléletet, amihez annyi nemes tradíciót hívhat segítségül. Világméretekben fogja
átélni a művészi szépet, és rátalál e gazdag sokféleségben arra az ómegapontra, amely
gyújtólencseként egyesít minden szépségeszményt«.”
Bészabó András képzőművész tehát azoknak az identitásfestőknek a táborába tartozik, akik a
személyesen meg- és átélt, valamint folyamatosan újjávarázsolt kultúranászukkal határozzák
meg önmagukat és táplálják önnön közösségüket. Bár nála minden festmény, grafika, objekt
vagy asszamblázs a látóidegek számára készül, a művek hátterében, forrásaként a jelzett két
kultúra tágabban értelmezett összes ága, sőt, a mindennapi élet élményvilága is szerepet kap.
Egy róla készülő filmben, amelynek címe, Beszélgetések az Istennel – Bészabó András
képtételei, a következőket nyilatkozza 2016-ban: „Örökségünk fényarcai, nemzetünk értékei –
nyelvi, képi, népművészeti, zenei [megnyilatkozásai] –, ezek adnak nekem szárnyakat.
Szárnyakat csak az a művész növeszthet, akinek gyökerei vannak. Ez a gyökérzet a Kárpát-
medencei organikus keresztény kultúrából veszi táperejét, szellemi energiáját.”
Alkotónk műveltségélménye (ez az epitheton ornans Szakolczay Lajos irodalomtörténésznek
és művészetkritikusnak az általa vizsgált szerzőkre alkalmazott céltudatosan visszatérő
állandó jelzője) egyaránt támaszkodik a keleti és nyugati gyökerekkel rendelkező magyar
tárgyi és szellemi folklór, rovásírás, díszítőművészet, mitológia, irodalom, történelem, zene,
képzőművészet, jelkép- és hiedelemarzenál tradícióira, valamint a Bibliára, a szentek életére,
legendáira, illetve a keresztény bölcseletre, erkölcsre és teológiára, sőt, ezek újszerű
értelmezéseire, elméleteire.
Mezei Ottó egykorvolt, a magyar kulturális és művészeti sajátosságokra rendkívüli módon
fogékony és érzékeny, s azok felkutatásában igencsak serénykedő művészettörténész számára,
kiemelten fontossá vált az identitást teremtő egyéni törekvések felmutatása a magyarországi
avantgárd irányzataiban. A művészről szóló egyik 2002-ben írt elemzésében a
következőképpen fogalmaz erről a problémáról: „Kultúr- és vallástörténészek, etnográfusok,
régészek, írók-költők felsorakoztatásával fogható közre ez a nyugati művészeti trendektől
elkülönülő, ámbár a modernizmus formai újdonságaival, s legfőképpen a klasszikus modern
művészet szemléletével érintkező áramlat, amelynek egyik autonóm képviselője Bészabó
András. (…) Aki kultúránkat – manapság nem elszigetelten – kettős kötődésűnek: eredetileg a
kereszténység felvételét megelőző és a keresztény hitvilághoz kapcsolódónak fogja fel”.
Ugyanakkor a már említett Szakolczay Lajos azt is fontosnak tartja megjegyezni egyik 2018-
ban keletkezett megnyitószövegében, hogy Bészabó „a helyi szín mellett egyetemes
tanulságokat közlő metaforák gazdagságával képköltészetként rögzíti történelmünk-kultúránk
megtartó csomópontjait”. Érzékeljük, hogy a már említett képtétel kifejezés mellett a
képköltészet meghatározás is egy felüdítő, telitalálatos megragadása alkotónk – sűrített,
tömörített és összevont, netán leegyszerűsítő, illetve kiemelt jelképekkel, gazdag,
átvilágíthatóan egymásra pakolt, és egymás mellé illesztett szellemi-gondolati összetevőkkel,
tartalmi-történeti muníciókkal, rejtett vagy nyílt képzettársításokkal élő-rendelkező –
műveinek leírására. Az egyes művek összekapaszkodó, olykor egymással feleselve építkező
sorozataiban, azaz magában a gyarapodó életműben egy „egész szellemi rendszer” ölt testet,
mondja róla ifj. Gyergyádesz László művészettörténész. Tudniillik Bészabó még az irodalmi,
zenei élményeit is gazdag képi jelrendszerekké, szimbólumok színes kommunikációjává
alakítja, változtatja.
Örökségünk fényei –, alkotónk immár negyedszer adta ezt a beszédes címet újabb, átfogó
kiállításának, amelynek válogatott anyaga a nagybörzsönyi, valamint a budapesti jezsuita
Párbeszéd Háza szakrális terei után megint egy templomi környezetbe, a Limes Galériába
került.
De „Mi is az örökség?” – tette fel a kérdést Szakolczay Lajos a már említett 2018-as
megnyitószövegében, amelyre újabb kérdései után a következőképpen válaszolt: „Történelem,
múlt, tudás, tapasztalat, művelődés, néplélek, szakralitás, nemzetvédő figyelem? Vagy
összetartozás-érzés, hazaszeretet, magyarságtudat, meg nem adás, hősiesség? Ez is, az is.
Összefoglalva, a belénk ivódott értékek tárháza. Amelyre bizton lehet építeni, mert szilárd az
alapja, kikezdhetetlenek a tartóoszlopai.”
És mi is a fény? – tette fel magának az újabb kérdést Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, író-
költő a Párbeszéd Házának vezetőjeként Bészabó András 2016-os tárlatának legfőbb titkát és
üzenetét megfejtendő, amelyre egy verssel és egy bejegyzéssel válaszolt a művész
vendégkönyvébe:
„Sokféle kép, sokféle fény: / külső és belső, / érkező és távozó, / ölelt és ölelő, / megtört és
egyenletesen áradó, / sötétből kikandikáló / és a sötétet átragyogó…
Kedves András, minden fény egyetlen forrása segítsen alkotó utadon, legyen a Fénnyel való
párbeszéd az, ami valamennyi műved igazi sajátja és egységbe foglalója!”
Kétségtelen, a mindenkori tárlatlátogató ezt a sajátosságát, ezt az örökkön újratárgyalt
megszentelt és megszentelődő fény-tematikáját is érzi Bészabó András szakrális hangoltságú
műveinek. Örökségünk fényei tehát, nemcsak biztos sarkpontjai magyar kultúránknak, de
olyan világító szimbolikus tárgyak, személyek, jelenségek és történetek is egyben, amelyek
segítenek bennünket a tájékozódásban, a töltekezésben és a megmaradásban. Bészabó András
szentírási ihletettsége és célzatossága ezen a téren is tetten érhető, mert, ahogy Lukács
evangélista írja: „Senki sem gyújt világot azért, hogy befödje valami edényfélével, vagy, hogy
az ágy alá tegye. Inkább a tartóra teszi, hogy aki csak belép, lássa világát.” (8,16)
Akárhogy is nézzük a művész leginkább a magyar történelem és kultúra nagyjaira, főbb
eseményeire, fordulópontjaira, legendás alakjaira, verselőire, kivételes verssoraira, balladai
szituációira, népszokásaira, szent regéire, illetve az ó- és újszövetségi biblia egyes szereplőire,
evangélistáira és apostolaira, Jézus példabeszédeire és égi mivoltára, a szentek egyes tetteire
koncentráló műveit, s mindezeknek legalább hat-hét féle stilisztikai eszközrendszert
alkalmazó képtípusait – a finom látomásos ábrázolástól a realista naturalizmusig, a
szimbolikus és dekoratív ornamentikától az absztrakt emblematikusságig, a felületi
homogenizációtól a vibrációig, az expresszivitástól az ikonikusságig –, mindig és mindenkor
a magyarságtudat, a magyarságszeretet árad és sugárzik munkáiból. A szeretet asszociatív
parancsai és az isteni kegyelem sugallatai, olykor a „függélyes szimmetria” leginkább a
népművészetben dívó világmodellező díszítőösztöne, illetve világtörvényei irányítják-
rendezik egymás felé a tükröztetésen túl fraktálszerűen is képződő-gyarapodó motívumait,
emblematikus és enigmatikus jelekben kódolt üzeneteit, témáit, beszédes szimbólumait,
dekoratív képcselekedeteit, mágikus ecsetvonásait.
A korszerű magyar identitásfestészetnek – amely nem zárkózik el a formai, technikai,
szemléletbeli, eszköz- és médiumhasználati újításoktól sem – több irányzata is létezik a
szűkebb és tágabb értelemben vett pátriárkánkban. Ezeknek egyike az a vonal, amely
elsősorban a népművészet, a szellemi és tárgyi folklór szóban, zenében, táncban, viseletben,
szokásokban, hiedelmekben, díszítő ösztönökben megfogalmazódó, megnyilvánuló tényeit,
eredményeit, relikviáit, hagyományait elemezi és értelmezi annak érdekében, hogy valamiféle
új (megújult és megújított), a tradíciókat a folyamatosság jegyében a mába emelő művészetet,
műfajt, stílusvonulatot teremtsen. Ennek a 19. században kibontakozó és napjainkig tartó
irányzatnak a szecessziót megelőző időszakától a Gödöllői Iskolán, a Magyar Képírók
Társaságán, Vajda Lajoson és Korniss Dezsőn, Lükő Gáboron, Halmy Miklóson, Szemadám
Györgyön, Dombay Győzőn, Csutoros Sándoron, Kis-Tóth Ferencen keresztül Bészabó
Andrásig számos képviselőjét sorolhatnánk fel azok közül, akik – életük egy-egy
meghatározó szakaszában – mind-mind ennek a vonulatnak az összetéveszthetetlen képviselői
voltak.
Tehát az eredendően analitikus–szintetikus gondolkodású Bészabó András ennek a
„küzdőtérnek” az a képviselője, aki a magyar folklór több ezeréves tradícióit szinergikus
összhangba kívánja hozni más művészeti ágak és tudományos elméletek megtartó
eredményeivel, valamint a keresztény vallás megszentelő hagyományával.
Bészabó András szeret magyarnak lenni! Neki fáj Trianon!
Végeredményben ez művészetének alfája és ómegája.
NOVOTNY TIHAMÉR művészeti író
Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalom- és művészetkritikus
Párkányi Városi Múzeumban, 2018. Április 12
Mi az örökség? Történelem, múlt, tudás, tapasztalat, művelődés, néplélek, szakralitás, nemzetvédő figyelem? Vagy összetartozás-érzés, hazaszeretet, magyarságtudat, meg nem adás, hősiesség? Ez is, az is. Összefoglalva, a belénk ivódott értékek tárháza. Amelyre bizton lehet építeni, mert szilárd az alapja, kikezdhetetlenek a tartóoszlopai. Akkor is, ha a jelkombinációkkal megidézett ősiség (magyar múlt) biblikus vagy mítoszi csodája idéztetik meg egy-egy táblán, akkor is, ha a Szent Istvántól szerzett szent hitünk és királyaink bölcs – mert mindig a nemzetszolgálat jegyében – cselekedetei képezik a megtartó erőt… tovább
Dr. Szeifert Judit művészettörténész, a Nemzeti Galéria osztályvezetője,
Ökollégium Art Galéria, 2010. március 4–26.
Bészabó András jelenlegi tárlatán többféle műfaj és technika találkozik, hiszen olaj- és akrilfestmények, pasztellképek, térbeli munkák és asszamblázsok egyaránt megjelennek a kiállítótérben. Mégis egységes képet mutat a most látható anyag, hiszen a tematika, és az alkotó alapvető szimbólumai: a létra, a kapu, az ablak, vagy az írásjelek, főként a rovásírás egy-egy „betűje”, a zodiákus jelek, piktogramszerű motívumok kontinuitást biztosítanak a bemutatott művek között. Ezeket a jeleket, jelképeket elemezve, felfejtve bontakozik ki számunkra Bészabó András művészi világa… tovább
Szemadám György, képzőművész (MMA): Adalékok Bészabó András képeihez (1994-es szolnoki kiállításának megnyitószövege)
Jó másfél évtizeddel ezelőtt (1979) volt alkalmam felfigyelni Bészabó Andrásra, aki akkoriban beszaboandras.wordpress.com/…/szeifert-juditan még kereste saját útját, néhány évvel később azonban már kiérlelt, markáns művekkel jelentkezett a kiállításokon. Én különösen azokat a munkáit tartottam meg emlékezetemben, amelyeken őz-, vagy bikafejes, néha szárnyas, ember formájú lények, azonosíthatatlan csúszómászók és furcsa kis krampuszok nyüzsögtek. Ugyanakkor mindegyik munkáját a szókimondó erotika és az ironikus látásmód tette hitelessé… tovább
L. Menyhért László, művészettörténész, egyetemi tanár,: Szarvas állat jeles áldozatával állnak ím elém. Patás állat jeles áldozatával állnak ím elém. (Vogul ének)
Gondolatok Bészabó András 1985-ös szolnoki kiállításához kapcsolódóan.
Amikor Bészabó András, az utóbbi években készült műveinek sorát magunk elé idézzük, egy sajátos művészeti ív tárul elénk. Szándékosan kerülném a fejlődés szót, mert úgy gondolom, hogy a fejlődés idegen a művészettől. Bészabó festményei, grafikái, vagy tűzzománcai abba az egyre erőteljesebben kibontakozó művészeti irányzatba Illeszthetők, mellyel kapcsolatban bátran idézhetjük Hamvas Bélát: “Minden művészetben a rendező a fegyelmező és a megfékező mozzanat mellett ott van és megvan az idéző mozzanat. Ez a mágikus művészet.., mely nem fékez, hanem idéz.”…tovább
Dr. Feledy Balázs, művészeti író Bészabó Andrásról
Immár folyamatosan, permanens állandósággal szembesülünk a nap, mint nap felmerülő problémával és kérdéssel: válságban van-e a művészet, illetve – maradva inkább a kaptafánál – válságban van-e a képzőművészet? Természetesen a kérdésre – amely azért nem ál-kérdés – sokféle válasz lehetséges, s természetesen a válasz mineműségét erőteljesen befolyásolja, hogy ki ad választ. Például olyan személy, aki távol van a képzőművészettől és napjainak menetét el tudja képzelni a vizuális művészetek nélkül vagy olyané, akit érdekel, netán foglalkoztat a művészeteknek ez az ágazata…tovább
Dr. Mezei Ottó, egyetemi tanár, művészettörténész: Bészabó András munkásságáról
Bészabó András 1977 óta Kisújszálláson él, itt dolgozik, itt alkotta munkássága java részét. Művészetét, művészi szemléletét a külső eseményeket tekintve befolyásolták, tágították, érlelték a hazai és külföldi táborok, utazások. Többek között a nyolcvanas évek eleji tokaji alkotótáborok, és élménydús ’91-es párizsi utazás, a kilencvenes évekbeli ausztriai s még inkább a hosszabb kanadai meg floridai út, amelyek az amerikai művészet nálunk kevéssé népszerűsített vonulataira irányították figyelmét…tovább
Dr. Losonci Miklós egyetemi tanár, művészettörténész: A Szentháromság misztériumának kutatója
Bészabó András a hazai főiskolai oklevél megszerzése mellett Párizsban, az USA-ban, Kanadában, Lengyelországban járt tanulmányúton, számtalan önálló kiállítása nyílt itthon és külföldön – Kisújszálláson alkot évek óta…tovább
Dr. Mezei Ottó egyetemi tanár, művészettörténész Bészabó András vendégkönyvébe történő bejegyzése 2002. Július 29.-én-Györffy István Nagykun Múzeumban rendezett jubileumi kiállításán:
„ Örülök, hogy eljöttem ide s láthattam együtt András anyagát, amit már korábban is (régebben) ismertem. Meggyőződhettem arról, hogy egy jellegzetesen ide (szellemileg értve), annak (ős) múltjához kötődő művész munkáiról van szó, aki ugyanakkor (XX. századi értelemben) modern is tud lenni, „háttéri „ anyagként a magyar (finnugor) ősművészetet és egy-egy (pl. Kárpát medencei) szürrealista művészt is magáénak mondhat (mindkettőt szellemiségében persze) kiegészítve napjaink-jelenünk un. organikus művészetével , amellyel való rokonsága főként legújabb keletű (installációszerű) „tárgyaiban”, egy-két assemblage-ában mutatkozik meg.
Sajnos ide nem vetődik el „vájt szemű” nyugati műértő, mert az bizony tudná értékelni ennek a különleges a szokvány nyugat-európai sémáktól eltérő, de pl. az amerikai ősművészettel is (távolról) rokonságban álló műegyüttest. Meg kéne már tanulni felismerni és megbecsülni igaz értékeinket…….”
Dr. Mezei Ottó
művészettörténész
Karcag Györffy István Nagykun Múzeum 2002. június 29. 12 óra
Ezt a kiállítást másodszor nézte meg Dr. Mezei Ottó művészettörténész, egyetemi tanár, művészeti szakértő barátom, ami nagy kitüntetés volt számomra, hogy 170 km-t utazott csak ennek a kiállításnak érdekében (kétszer is), annak ellenére, hogy a kiállítást dr. Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg. Hál’ Istennek, Ottó, -aki kiváló művészettörténész szakember és kiváló, intelligens, mély érzésű, igaz magyar ember volt mindenkor- gyakori vendég volt a családi házunkban és műtermemben is. Több kiállításomat nyitotta meg (Budapesten kétszer, Martfűn, stb.), a katalógusomban ő írta a egyik szakmai kritikát és jött el családjával, kedves feleségével és filozófia szakos egyetemi professzor fiával a két budapesti, a martfűi, a hatvani és a karcagi kiállításomra is. Egy kiállításomat (Győrffy István Nagykun Múzeumban) többször is megnézett, attól függetlenül, hogy Pesten, vagy vidéken volt a kiállításom helyszíne. Ha másért nem is, már csak ezért is érdemes volt megfestenem a képeimet. Természetesen én ezt a széleskörű szakmai és emberi támogatását- a családjával együtt-,igyekeztem néhány képpel meghálálni.
Hozzászólás
Még nincs hozzászólás.





Hozzászólás